Kérdések

Felépíthető-e?

Amikor elkezdtük tesztelni a kutyák bátorságát találkoztunk olyan kutyákkal, amelyek vadul fogták a kerítésen bedugott botot, vagy akár az őket csibészelő védőkarját is a póráz végéről. Aztán amikor bementünk hozzájuk a saját területükre teljes védőfelszerelésben, ún. "francia bundában", akkor elmenekültek. Rájöttünk, hogy ez a kerítésnél, vagy pórázon mutatott agresszivitás egy tanult, "épített" magatartás, ami látszólag keménynek, bátornak mutatja a kutyát, de amely komoly helyzetben összeomlik.
A másik jelenség, hogy azok a bátor kutyák, amelyek először gondolkodás nélkül komolyan megharapták a behatoló embert, azaz a bundáját, többet nem harapják meg, vagy csak kényszeredetten. Az okosabbjai megpróbáltak a védőfelszerelés újnyílásán át beharapni, vagy a sisak résén. Ebből megtanultuk, hogy a kutyák megérzik a védőruha biztosította sérthetetlenségét a behatolónak és, joggal, nem nagyon látják értelmét az ilyen egyoldalú harcnak. Szóval érezhető volt egy elkedvetlenedés a kutyák részéről.
A két jelenség összekapcsolásából arra következtettünk, hogy egy igazi bátorságpróbára nem lehet felkészíteni, felépíteni egy pásztorkutyát. Egyszer, legföljebb nagy idő kihagyással kétszer le lehet tesztelni, de nem trenírozni.
Végül találkoztunk pásztorkutyának kinéző kutyákkal, amelyek elsőre elmenekülnek a védőruhás behatoló elől, de amikor a gazdájuk jelenlétében rájönnek, hogy ez nem veszélyes, akkor nagyon keményen ráfognak a bundára, úgy kell őket lerángatni róla. Tehát nagyon is jól föl lehet építeni.

Némelyiket szinte azonnal:

 

Ezért ma így látjuk az építhetőség kérdését:

Egy igazi pásztorkutya az őrző-védő munkát alapból harcnak fogja föl. A harc egyik fontos tulajdonsága, hogy veszélyes. A veszély nagymértékben stresszeli a kutyát. Még ha bátor is. Ez a stressz nem múlik el azonnal a harc befejeztével. (Több, kutyáját letesztelő, arra az átlagnál nagyobb empátiával figyelő embertől halottuk vissza, hogy a teszt után a kutyákon napokig érezhető volt a feszültség.) A harc eredménytelensége pedig frusztrálja. Még hosszabb ideig. Ha egy pásztorkutyára rendszeresen küldenek védőruhás embereket harcolni, ez azt jelenti, hogy szinte folyamatosan stressz alatt tartják. És mivel a pásztorkutya érzi a védőruha jelentette sérthetetlenséget mindannyiszor tudja, hogy nincs esélye. Tehát folyamatosan frusztrálják. Végül eljut oda, hogy kitér a harc elől. Tehát nyersen jól dolgozik, de minél többet bundázzák annál rosszabbul. Így működik az igazi jó pásztorkutya.

Hogy működik a nem igazi pásztorkutya? Először is különbséget kell tenni a bátor és a gyáva nem-pásztorkutya között.

A bátor nem-pásztorkutya rendszerint vakmerően bátor, nem is érzi, gondolja, hogy veszélyben lenne, amikor harcol. Az ilyen rendkívüli módon imponál a városi embereknek. A baj vele csak az, hogy eredeti pásztorkutyás környezetben nem életképes. Kaszás, fejszés, vasvillás támadóval, illetve nagyragadozókkal szemben a vakmerőség egyenlő a halállal. Az ilyen kutyát nem kell építeni, mert van bátorsága a harchoz. Elrontani sem nagyon lehet, mert nem érzi a harc veszélyét, tehát nem stresszeli, és nem frusztrálja az eredménytelenség. Legföljebb elunja, ha sokat próbálgatják. Az ilyen kutyának nyílván nagyon is megvan a maga értéke, magasan a mindent elárasztó fifikutyák fölé emelkedve, de nem pásztorkutyaként. Lehet hogy pásztorkutyának néz ki, annak van törzskönyvezve, de ereiben vakmerő bikafogók, vagy városi hadi massztiffok vére is kering. Jobb és sokkal ritkább esetben a szelekciós tényezők hiánya miatt generációk alatt apránként fölerősödött torzulás eredménye.

A gyáva nem-pásztorkutyák között is különbség van. Vannak gyenge zsákmányszerző ösztönűek, és erős, nem disztingváló zsákmányszerző ösztönűek. Amíg az előbbiek teljesen használhatatlanok, hiszen se bátorság, se zsákmányszerző ösztön, az utóbbiak erős és nem disztingvált zsákmányszerző ösztönére nagyon látványosan lehet építkezni. Bár nyersen elmenekülnek a támadó védőruhás embertől, fokozatosan elhitetik velük hogy ez nem harc, az ember nem veszélyes ellenség, hanem viszonylag ártalmatlan zsákmány. Innentől kezdve, ami őrző-védő munka címszó alatt történik, az egy harcnak koreografált zsákmányszerző játék, ami akár nagyon meggyőző is lehet. De az őrző-védő sport kb. annyira hasonlít a mi tesztünkhöz, mint pankráció a "no rules" ketrecharchoz.

A jó pásztorkutyának mérsékelt és disztingvált zsákmányszerző ösztöne van. Csak akkor vadászik, ha különösen kedvező alkalom kínálkozik, vagy rendkívül éhes. Emberre és háziállatra még ilyenkor sem. Falkában dolgozik, a falka a lételeme, és egy jó falka biztosan hárítja azt, ami a vakmerő nem-pásztorkutyát megöli.

Mikor van kész?

Ami még különösen fontos: mikor lehet egy pásztorkutyát bátorságpróbára érettnek tekinteni?

A pásztorkutyák eredeti környezetükben többnyire ínségesen, és mindig veszélyesen élnek. A korpára öntött savó nyáron, a forrázott korpa télen, meg a külső, belső élősködők egész évben nem teszik lehetővé a gyors fizikai érést. Még akkor sem, ha nyáron néha esik valami vad is zsákmányul, meg pockok, télen meg esetleg egy-két leromlott ló teteme. Sokféle veszély leselkedik rájuk, sok mindent kell megtanuljanak, hogy túléljék ezeket a helyzeteket, és a nyájat is megvédjék. Medve ellen más a stratégia, mint a farkas ellen, ahogy szúró, vágó, ütő fegyverekkel támadó emberek ellen is. A szomszéd nyáj kutyáival rendezni kell időről-időre a területi vitákat, és ez megint más, mint a falkán belüli nézeteltérések, rangsorviták. Sok mindent kell megtapasztaljon egy pásztorkutya, mire kibontakozhat. Mivel fizikai érése hosszan elnyúlik, hiába érne mentálisan hamar. Nem lenne ereje és tudása ennek az érettségnek érvény szerezni. És itt is a csapatmunka a lényeg. Amíg van 2-3 nagyon jó, érett kutya a falkában, a többiek ráérnek beérni. Addig is meg van a maguk feladata. Őrszolgálat, járőrözés, riasztás, figyelem elterelés és nem utolsósorban a kisebbek okítása, míg maguk is tanulnak az érett kutyáktól az éles helyzetekben. A felföldi füves pusztákon és havasi legelőkön, ahonnan ezek a kutyák származnak, az idő másképp telik. A pásztorok nem képezgetik hétvégi gyorstalpalókon kutyáikat, hanem hagyják őket kitanulni az életet.

A pásztorkutyák tehát későn érnek. Ez szükségszerű. Mindent elsiető civilizációnkban ez nagy hátrány nekik, és komoly félreértések forrása nekünk.
A pásztorkutya olyan, mint a keményfa. Lassan fejlődik, de annál keményebb lesz. És mint a bor. Ha jó anyagból van, és jó körülmények között tartják, évről évre jobb lesz. Minden különösebb erőlködés nélkül.

Ezért 2, de inkább 2,5 éves koruk előtt nem érdemes bátorságpróbán tesztelni őket. És még ilyenkor is csak a viszonylag korábban érőket. Előfordulhat, hogy ilyenkor még nem fogják meg a bundát csak támadják. De az ilyeneket egy év múlva, vagy 4 évesen érdemes még egyszer lepróbálni, mert akkor nagy eséllyel bizonyítanak. Amelyik ez után sem teljesít, az nem is fog, vagy csak felépítve, de akkor nem pásztorkutya. Tehát 4 évesen már kész van, ..... de 5-6 évesen van a csúcson.

Hosszú idő? Amikor valaki megtapasztalja, hogy milyen biztonságban van egy ilyen kutya társaságában akár az újszülött családtag is, és ugyanez a kutya milyen okosan és eltökélten veti bele magát a harcba emberrel, ragadozóval, kutyával. Milyen hallatlan fölénnyel dominálja le a legkeményebb modern őrző-védő fajtájú kutyát is, annak meg fogja érni. Nagyon meg fogja érni.

 

Bartha László